Dura László diplomamunka pályázat 2017

Az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés és a Dura Stúdió Kft. 2017-ben is meghirdette a Dura László diplomamunka pályázatot. A pályázatra magyar felsőoktatási intézménynél folytatott képzés keretében készült, és a 2017. január 1. - december 31. időszakban megvédett olyan diplomamunkával ill. szakdolgozattal lehet jelentkezni, ami a szakszervezetekkel, illetve a munkavállalói érdekvédelemmel kapcsolatos témát dolgoz fel. A jelentkezés határideje 2018. január 5. A pályázatra vonatkozó részletes információk elérhetők az ÉSZT és a SZAKSZERVEZETEK.HU lapjain, ahonnan a jelentkezési lap is letölthető. A Dura László emlékére és munkásságának tiszteletére alapított díjat elsőként a 2016-ban hagyományteremtő szándékkal meghirdetett diplomamunka pályázat kitüntetett résztvevői vehették át. A díjátadásról, a díjazottakról és szakdolgozatuk témaválasztásáról bővebben is olvashatunk a SZAKSZERVEZETEK.HU oldalán.

Dura László (1942-2014) a magyar szakszervezeti sajtó meghatározó alakja, a TUDOSZ első, a szakszervezet 1988-as megalakulásakor megválasztott titkára, a TUDOSZ "Szószóló" nevű, szintén 1988-ban indult lapjának létrehozója és felelős szerkesztője, valamint a SZAKSZERVEZETEK.HU portál megalapítója. Életéről és munkásságáról barátai visszaemlékezéseiben olvashatunk a dura.hu lapjain.